Hivatalos: gyikosság történt Békésen a Kecskeméti utcán, az áldozat egy 87 éves idős hölgy, a Békés Tv videója a helyszínről itt látható! Forrás: BékésMátrix
Békés megye legnagyobb szakképzője, a Harruckern János Közoktatási Intézmény újabb bázissal bővült, ugyanis március 9-én adták át Gyulán a Szentháromság utcában az új műszaki-logisztikai központot. Az ünnepség után Domokos László, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke a tanintézmény vezetőivel, műszaki szakemberekkel és a kivitelező képviselőivel bejáráson vett részt a most épülő, Szent István utcai kollégium és tanműhely építkezésén.
Nőnapra ékszerkiállítással kedveskedünk a hölgyeknek - kezdte megnyitó beszédét Fekete Péter a március 8-i, esti tárlatmegnyitón. A Békés Megyei Jókai Színház galériájában kiállított horvát kortárs ékszerészek alkotásaival kapcsolatban a színházigazgató megjegyezte, nem csak a nőknek, de a férfiaknak is szól a tárlat. A férfiak ugyanis itt megtekinthetik azokat az ékszereket, amelyekkel szívük választottjának kedveskedhetnek. A különleges ékszerkiállításon megjelent Ivan Bandić, Horvátország budapesti nagykövete valamint Skenderovic Marin, a Horvát Idegenforgalmi Közösség Magyarországi Képviseletének vezetője.
Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának az elnöke a "három csapás" bevezetésének a szükségességéről beszél.
Ősbemutatóra került sor a gyomaendrődi könyvtárban, Határ Győző: Télikék című kötetéből hallhatott részleteket a közönség. A könyv az író, költő utolsó másfél évének a termését tárja az olvasók elé. Az esemény exkluzivitását az adta, hogy a hivatalos budapesti bemutató előtt lehetett megismerkedni a könyvvel, Határ Győző szülővárosában.
Megosztja a közönséget a színházakban látható erőszak, vér, meztelenség és trágárság. Két budapesti előadáson keresztül mutatjuk be a színházi brutalitást. Az egyik az Orlai Produkciós Iroda Kupídó, a másik a Radnóti Színház Boldogtalanok című előadása.
2010. február 28-án a Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. kerületi Rendőrkapitányságára állampolgári bejelentés érkezett tiltott kutyaviadalról. A rákoscsabai rendőrök, illetve a pestszentlőrinci rendőrök, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bevetési Főosztálya munkatársainak bevonásával megjelentek XVII. kerületi Bélatelepi úton található egyik telken, ahol egy kutyaviadalt szakítottak félbe. A rendőri intézkedés kezdetekor a helyszínről több személy a közeli erdőbe menekült, akik közül két férfit a rendőrök intézkedés alá vontak, ekkor feltűnt, hogy mindkét személy keze és ruházata is vérrel szennyezett. Igazoltatásuk során megállapítást nyert, hogy a férfiak - a kutya kiképzője és gazdája - külföldi állampolgárok, irataikat a kutyaviadal helyszíne mellett leparkolt autók egyikében megtalálták.
Egyre kevésbé lesznek fontosak az utcai választási plakátok, a szavazókat inkább az interneten szólítják meg a pártok. A politikai marketing élénk figyelemmel követi a virtuális térben történteket, és egyre kifinomultabb eszközökkel használja ki a közösségépítő portálokat, hogy a pártok üzenetei eljussanak az internetet napi szinten használó magyar közönséghez.
Autentikus környezetben, a Gyomai Tájházban fogadta a sajtó képviselőit Örvendi László, a Magosz alelnöke. A szakember az eseményen elmondta, hogy a legfontosabb céljaik között szerepel a kis- és középvállalkozások megerősítése és a családi gazdaságok ?helyzetbe? hozása. Elodázhatatlannak tartja a termőföld védelméről szóló törvény módosítását is.
Kilenc tagú gyomaendrődi küldöttség kapott meghívást a romániai Bihardiószegre. A határtól 35 kilométerre fekvő településen kilencedik alkalommal rendezték meg a Borversenyt. Az ottaniak tavaly a Gyomaendrődi Sajt- és Túrófesztivál vendégei voltak, most a Békés megyei település is belekóstolhatott a határmenti falu gasztronómiájába.
Kunszentmártonban egyre több láb ropja a táncot a Zeneiskola által szervezett táncházakon. A talpalávalót minden alkalommal a Sámli Zenekar szolgáltatja.
Választási és programpártként indul a választásokon a Torgyán-Kisgazda-Koalíció - jelentette ki péntek délutáni sajtótájékoztatóján Torgyán József, a párt elnöke Békéscsabán. Hozzátette, nem kívánnak tömegpárttá válni, az szeretnék, ha a programjukat ismernék el a választók. A tervek között szerepel, hogy a kisgazda érdekképviselet mind a húsz területi listán jelen legyen. Ehhez a legideálisabb esetben 49 jelöltet kell állítania egy pártnak. A Koalíció jelenleg mintegy 130 jelölttel rendelkezik, közülük öt indul Békés megyében, amennyiben sikerül összegyűjteniük a 750 ajánlószelvényt.
Az Úrnak 2010. esztendejében, annak is böjtelő havában vala az karnevál Gyula városában, mely a keresztségben a Reneszánsz nevet kapá. Hetedhét országból gyülekezé az nép, nézé vásári forgatag, daliás harcosok, szende szüzek összejövetelét.
Alkalmi bélyeg kibocsátásával emlékezett a Magyar Posta Kner Izidorra. A magyar nyomdászat, könyvkötészet és -kiadás meghatározó egyénisége 150 évvel ezelőtt született Gyomán.
Az csodálatos, felemelő és egyben hátborzongató érzés, amikor közel kétezer ember torkából szakad fel az örömüvöltés és mindent elsöprő hangorkán remegteti meg - az egyébként masszív - békéscsabai sportcsarnok falait. Mintha egy robbanásponton lévő bomba belsejében csücsülne az ember... Aki szerdán este kilátogatott a Békéscsaba-Ferencváros mérkőzésre, annak ebben az élményben lehetett része. A hazaiak hihetetlennek tűnő hajrával jöttek vissza a meccsbe és egy másodperccel a lefújás előtt egyenlítettek.
A gyomaendrődi Rumba TáncSport Egyesület szombat délután tartotta hagyományos, félévzáró gáláját. A hazai és a nemzetközi táncparketten is folyamatosan jelenlévő klubtagok most szűkebb pátriájuk, a városi közönség előtt adtak számot tudásukról.
Harminc fő nappali ellátását biztosító épületet kaptak a gyomaendrődi fogyatékosok. Az új telephely ünnepélyes keretek között történő átadására 2010. január 22-én került sor.
Szeretnék rendelni egy aszfaltos pizzát köszönöm.
A vers, az irodalom egyre kevesebb szerepet kap az életünkben, ezért az ünnepek alatt egészen szilveszterig minden nap egy irodalmi művel ajándékozzuk meg Önöket!
A vers, az irodalom egyre kevesebb szerepet kap az életünkben, ezért az ünnepek alatt egészen szilveszterig minden nap egy irodalmi művel ajándékozzuk meg Önöket!
A vers, az irodalom egyre kevesebb szerepet kap az életünkben, ezért az ünnepek alatt egészen szilveszterig minden nap egy irodalmi művel ajándékozzuk meg Önöket!
A vers, az irodalom egyre kevesebb szerepet kap az életünkben, ezért az ünnepek alatt egészen szilveszterig minden nap egy irodalmi művel ajándékozzuk meg Önöket!
Szeretném a hír6 olvasóit felkérni egy közös sétára, melyben az irodalmi alkotásokat újragondolnánk, az irodalmat élővé tennénk. Megtalálnánk azt a módot, mellyel a fiatalok figyelmét, érdeklődését a szép beszédre, a versek szépségére, a művészet szeretetére irányítanánk. Fogadják sok szeretettel Arany János: A fülemile című versét Bozsó Péter előadásában.
A vers, az irodalom egyre kevesebb szerepet kap az életünkben, ezért az ünnepek alatt egészen szilveszterig minden nap egy irodalmi művel ajándékozzuk meg Önöket!
A vers, az irodalom egyre kevesebb szerepet kap az életünkben, ezért az ünnepek alatt egészen szilveszterig minden nap egy irodalmi művel ajándékozzuk meg Önöket! Petőfi Sándor: Szülőföldemen Császár Angéla előadásában
Szentestén a hir6.hu szeretné köszönteni olvasóit. A vers, az irodalom egyre kevesebb szerepet kap az életünkben, ezért az ünnepek alatt egészen szilveszterig minden nap egy irodalmi művel ajándékozzuk meg Önöket! Vizsolyi Biblia - részlet Jézus beszéde tanítványaihoz, János evangéliuma szerint. Elmondja: Csernus Mariann
A Definity-ben található fogalomkártyák és alapszabályok felhasználásával hívjuk játékra olvasóinkat. A játék időtartama alatt (december 8-22.) négy kreatív és egyben szerencsés játékosunk nyerheti meg a 8900 Ft értékű társasjátékok egyikét.MOTTÓ: Használja szókincsét, kreativitását, humorát, de a játék kedvéért lehetőleg ne használjon Idegen szavak szótárát vagy internetet! Játszon most! Link: http://bekesmegye.hir6.hu/cikk/36604/091124_jatek_inyenceknek_nyerjen_definity_tarsasjatekot
A város idén is megrendezte a Nemzetközi Sajt és Túrófesztivált, a rendezvényhez kapcsolódóan egy konferenciát is szerveztek a településen ?Nők a politikai életben ? határon innen és túl? címmel. Az esemény megrendezésére 1,3 millió forint támogatást kaptak az uniótól, a finanszírozás révén Gyomaendrőd testvérvárosai(Nagyenyed-Románia, Schöneck-Németország, Pilzno-Lengyelország, Vrútky-Szlovákia) is képviselhették magukat az eseményen, bemutathatták városukat, kultúrájukat, illetve nem utolsósorban elmondhatták, hogy az országukban, milyen szerepet töltenek be a nők a politikában, közéletbe. Szóval, ez a kimondottan sikeres program szolgáltatta az apropót, hogy az Európai Unióban felfigyeltek a Békés megyei város teljesítményére. Az estébe nyúló ünnepségen Gyomaendrőd polgármestere vehette át az Aranycsillag-díjat. Várfi András rövid, de csattanós beszédében a ?gyengébbik nem? ? legyen az anya, feleség ? szerepére hívta fel a figyelmet. Kérdésünkre elmondta: ?igaz, hogy a város polgármestereként vettem át ezt a díjat, de a testvérvárosi kapcsolatok ápolásánál nem az a fontos, hogy ki vezeti a várost. Az igazi kapcsolatokat a polgárok alakítják ki egymás között, legyen szó sportról, kultúráról és hangsúlyozom, csak ezek után, akár gazdasági kérdések is szóba jöhetnek?.
A kunszentmártoni sajtüzemet békéscsabai cégek vásárolták fel. Végh László vezérigazgató november elején tartott sajtótájékoztatót.
Két csíkot látok, kiáltott fel inkább örömmel rácsodálkozva, mint szörnyen kétségbeesve a 13 esztendős pityókás Margaréta a békéscsabai közlekedési hatóság tanpályáján. Azonban a mégis józan iskolás lány, az egyik szerencsés kiválasztott volt, aki 100 százalékos absztinenciával beleszagolhatott a részegség okozta katasztrofális végkifejletbe. Csak egy SZTK-s szemüveg kellett hozzá. Illetve ezt egy más szerv írta fel.
A kórház működésével, gazdálkodásával kapcsolatos intézkedések vitája során mindenki megfeledkezett a pénzügyi bizottság ülésén elhangzottakról.
Most is a főként pártpolitikai indíttatású napirend előtti hozzászólások jelentették az ülés nyitányát.
A szokásos érdeklődés mellett közmeghallgatást tartottak.
Első lépésként Németh Béla polgármester a GYIÖK tagjainak, a diák polgármesternek, alpolgármestereknek megbízó leveleket adott át.
Boczkó Gábor, ha csak ideje és az időjárás engedi rögvest motorra pattan. A hatszoros Európa-bajnok párbajtőröző a hír6-nak mesélt a kezdetekről - amikor mások a csattogós pillangót húzogatták, ő már a gázkart. A vívó elárulja azt is, hogy kötött-e már közelebbi barátságot az aszfalttal.
Defibrilátort kapott a kunszentmártoni háziorvosi rendelő. Veres István tanácsnok szervezésének köszönhetően baj esetén a háziorvosok is gyorsan tudnak reagálni. Az életmentő készüléket Dr. Ravai Elek háziorvos vette át annak reményében, hogy nem kell gyakran elővenni, de ha kell is, életet menthetnek.
A kunszentmártoni Ráczkevei Mihálynét családja körében köszöntötte Czuczi Mihály polgármester, Hoffmann Zsolt jegyző és Füzesiné Németh Margit anyakönyvvezető. A torta és a virágcsokor mellé elhozták a miniszterelnök és Kunszentmárton üdvözletét is.
A kunszentmártoni Szent Márton napi ünnepi testületi ülésen kerültek átadásra a Pro Urbe és a Pro Communitate Urbis kitüntetések.
Uhrin Benedek újból színpadra lépett, még a nyáron a Szigeten varázsolta el a közönségét, most a hétvégén egy gyomaendrődi rendezvényen lépett fel három szám erejéig. A Rebeka már-már klasszikussá vált melódiái jelentették a legnagyobb sikert az előadáson, a Best of Uhrin Benedek című CD-t pedig dedikálta a mester.
Módszeres nyomozás eredményeként kisebbfajta droghálózatot buktattak le a rendőrök Mezőkeresztesen a napokban. A lefoglalt kábítószer piaci értéke eléri a három millió forintot - tájékoztatta a hír6 szerkesztőségét a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
Ez még nem annyira gáz, de ha már a kukás autó is előtted áll meg...
Gyomaendrőd méltó módon emlékezett meg az 1956. október 23-ai eseményekről. Az ünnepi díszbe öltözött város megemlékezésén beszédet mondott dr. Deutsch Tamás az EU parlamenti képviselője és interjút adott a hír6-nak.
Mi lett volna ha az özvegy is behajol? (akinek kezet csókol a gengszter)
Vajon miből készítették a videót? Hát persze, hogy azoknak a pénzéből akik a bankba tartják a pénzüket.
Tengerpart, meleg, szerelem mi kell még? Hát egy jó hideg sör.
Semmi probléma ha a műszaki boltban állatokkal találkozunk. Csak melegük vagy elegük van.
Elképzelhető, hogy a kutyasétáltatás nem megfelelő formáját választotta az emberünk.
A buborék fólia az tényleg jó ajánlom mindenkinek. Bár a monitort én nem dobálnám csak úgy.
Az őrzővédő cégtől béreltünk egy mókust. Bevált a sör védelem szempontjából.
Vigyázz mennyi rágót veszel a szádba mert a végén még letörik a fejed.
Ez a természet film megmutatja plüss közelből a szaporodást.
A dohányzás káros az egészségre. Most be is bizonyítja neked ez a videó.
Vigyázz mivel nyírod a kerted mert a végén még a házad is összedől.
Örülhetnek a dévaványai futballrajongók. Csapatuk a következő idényben egy osztállyal feljebb folytathatja, a női futballisták is megnyerték a bajnokságukat és ami talán a legfontosabb, ezentúl vadonatúj pályán rendezik a mérkőzéseket és a székház is új külsőt kapott. A pályaavató ünnepségre olyan egykori futballzseniket sikerült megnyerni, mint Détári Lajos, Törőcsik András, Ebedli Zoltán és Szokolai László.
Elkezdődött Gyomaendrődön a már hagyományosnak mondható PartneRock fesztivál. A háromnapos rendezvényt a Magna Cum Laude nyitotta meg, majd este az Edda lépett színpadra.
A legyet halála után elvitték és felboncolták. Vajon mi lehetett a halál oka? A boncnok rájött az igazságra. Gyilkosság..
Mi kell az állásinterjúhoz? Két barát akik besegítenek. Na meg a Pepsi.
Igen szép befejezése lehetett volna a biciklisnek, ha nem azzal törődik, hogy elkezdi ünnepeltetni magát.
A ravasz cicus megmutatja hogyan is kell a papagájt elcsendesíteni.
Végigverte a világot és ezt tessék a szó szoros értelmében venni. Három sportágban is a csúcsra ért: 1980-ban kötöttfogású birkózásban lett olimpiai bajnok, rá hét évre kick-boksz-ban nyert világbajnoki aranyérmet, majd most januárban a kőkemény MMA-ban szerzett világbajnoki övet. Növényi Norbert azt mondja ezzel elég is volt, meg lehet érteni, éppen 40 évet töltött a küzdősportok világában.
Ezért ne legyél trehány és szedd össze a kerti szerszámokat mert ha a szőke barátnőd napozik még a kórházba is mehetsz vele.
Nem látja a fától az erdőt... Legújabb típusú sült krumpli elmenekül a pusztulás elől.
Támadták az állatvédők, támadta a svéd agrárminiszter. A gazdák már-már lemondtak a megélhetési forrásukról. A libatépésről van szó, ami az utóbbi időszakban elég nagy vihart kavart hazánkban. A több évszázados módszer mennyire XXI. századi?
Mint láthatjuk a videón tökéletes parkolást végez az emberünk. Elképzelhető az a problémája hogy nincs elég hely a kocsinak, hogy elférjen.
Vajon megérdemli a borravalót ezért a kis mutatványért? Vagy te is szórakoznál vele mikor a pénzt kéri?
Elég kreatívak ezek az elnökök. Mindenki láthatja, hogy mit is csinálhatnak egész nap.
Vajon te mit reagálnál egy ilyen helyzetben? Nekihajtanál a "kötélnek"?
Annyit mondok tipikus és még jó hogy a sofőr megúszta. Tanulság ne parkolj egy szőke nő 50m körzetében.
Ha belegondolok, hány nő nézhet ma így ki? Elfog a rettegés, mikor reggel felkelek nem is az fekszik mellettem az ágyban, akivel elaludtam.
Egy kis érdekesség a víz, bors, mosószer reakciójáról. Igen jó kis kísérlet mivel otthon is elvégezhető és még túlzottan nagy felszerelés sem kell hozzá. Ha tehetitek próbáljátok ki.
A nős férfiak nagy többségének ez a kedvence. Nem is tudom miért... :D
Erre a cápafélék családjához tartozó furcsa kinézetű halra a japán partok mellett találtak rá. Az elgyengült óceánlakó pár órával a feltűnése után el is pusztult.
Egyes ázsiai országokban nagy hagyománya van a patkány ételként való elkészítésének. A videó láttán el lehet gondolkodni, hogy ki kóstolná meg a különleges patkánysültet.
A Német Demokratikus Köztársaság népautóját reklámokban is szerepeltették. Mindenki döntse el, hogy belevágott volna-e a vásárlásba. A volt szocialista országokban hajdanán, igencsak kedvelt márka volt. Az idősebbek a megmondói, hogy még várni is kellett a Trabantra.
Már az elmúlt években is tapasztaltuk a helyi gazdasági helyzet gyengülését. Ezen tovább rontott a világválság, így a saját eszközeinkkel, lehetőségeinkkel próbálunk helyzetet teremteni a régió cégeinek számára. Szervezőként az Expo Team Kft. azt találta ki, hogy a Sörfesztivál és Csülökparádé nevű rendezvénnyel közösen, de egymás önállóságát megtartva, nagyobb vonzerőt jelentő eseményt kínálhatunk a vállalkozásoknak és érdeklődőknek. Ezáltal még több látnivalót, érdekességet és szórakozási lehetőséget biztosíthatunk egy helyen, egy időben - jelentette ki köszöntőjében Váradi Zoltán vásárigazgató, a XVII. Csaba Expo Nemzetközi Kiállítás és Vásár, I. Békési Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítás megnyitóján.
A május végén Gyulán megrendezett Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúrán bemutatót tartott a szegedi tűzoltóság turboreaktív oltógépe is. A tűzoltógép "lelkét" egy MIG 15-ös vadászgép sugárhajtású hajtóműve adja. Főként gázkutak tüzének oltására használható. Nagyobb "testvére", melyet lánctalppal felszerelt harckocsialvázra építtek két MIG 21-es vadászgép egyszerre működő hajtóműveiből, 1991-ben nagy sikerrel vett részt a hatalmas kuvaiti gáz- és olajtüzek eloltásában. (Jelenleg egy olajipari cég birtokolja.)
Ha a videóban feltűnő fiatalembernek, esetleg gondja lenne a mandulájával, akkor az orvos könnyedén - mindenfajta eszköz igénybevétele nélkül - megvizsgálhatja.
Csúcspontjára ért szombaton a gyulai nemzetközi tűzoltó csillagtúra. Délután sok ezer néző előtt látványos (és hangos) felvonulást tartott a rendezvény négyezernyi résztvevője.
A cseh kormány megdöbbent és felháborodott azon, hogy egy szélsőjobboldali cseh párt cigányellenes hirdetést tett közzé az állami televízióban. A tévé elnöke megígérte, hogy a Nemzeti Párt (NS) hirdetését többé nem sugározzák, a belügyminiszter pedig azt mondta: kezdeményezi az NS betiltását.
Fiatal szerelmes tinédzserek! Kérünk benneteket, ezzel az udvarlási módszerrel ne próbálkozzatok!
A Dániában elért 26-24-es siker után, optimistán várták a Viborgot a Győr női kézilabdázói és persze a szurkolók. A Veszprémben lejátszott találkozón a vendégek végig vezettek, Konkoly Csaba együttese még felkapaszkodott hét gólos hátrányból is, két és fél perccel a vége előtt ők álltak összesítésben jobban, aztán maradt az ezüstérem.
A Nemzeti Színházat jobban bevonnák Budapest vérkeringésébe. Ne csak a színházért mehessenek oda az emberek, hanem valami másért is.
A belélegzett oxigén 50%-át az óceánok termelik. A Greenpeace, ezzel a rövidfilmmel igyekszik hangsúlyt adni mondanivalójának.
Ez a reklám, még a hőskorból származik. Eléggé egyedi termékajánló az biztos.
Veszprém - Marian Cozma A román Antena3 TV adó megszerezte a veszprémi bárban készült videófelvételeket