Leltároztak a szocialista politikusok

Szili Katalin: tiszta vizet kell önteni a pohárba

2010-03-09 20:36   Utolsó módosítás: 2010-03-09 20:47
e-mail
Megosztás az IWIW-en Megosztás az TWITTER-en Megosztás

Gyomaendrődön találkozott a lakossággal Szili Katalin, volt házelnök és Földesi Zoltán a Békés megyei 5. számú választókörzet MSZP-s képviselőjelöltje. A fórumon az elmúlt nyolc év áttekintésére vállalkoztak a politikusok, ahogy Szili fogalmazott, számvetést és leltározást kell adnunk a 2002 óta eltelt időszakról.

szili_katalin.jpg (m)
Szili Katalin a statisztikát hívta segítségül

A lakossági fórumon résztvevő hölgyeket piros szegfűvel fogadták az esemény szervezői, természetesen Szili Katalint is, aki a térség szocialista jelöltjét, Földesi Zoltánt segítette a gyomaendrődi kampányában. A volt házelnök az eltelt 8 év kormányzását illetően statisztikai adatokat hívott segítségül. Az 1998 és 2002, valamint az MSZP elmúlt két ciklusát összehasonlítva elmondta, hogy míg a Fidesz idején 7 km, addig az ő kormányzásuk során több mint 700 km autópálya épült, a nyugdíjak összevetésében is előrelépést vett észre. Közölte: 2001-ben 38.000 Ft, 2009-ben már 84.000 Ft volt az átlag. Beszédében hangsúlyos szerepet kapott a társadalmi egyenlőtlenségek felszínre kerülése, a fiatalok első munkához való joga és a kis- és középvállalkozások megsegítése. Szili kiemelte: jelenleg teret nyertek Magyarországon a szélsőséges eszmék, amit a magukat demokratikus erőnek érző szereplőknek meg kell akadályozni. A saját pártját elemezve hangsúlyozta, tiszta vizet kell önteni a pohárba, szembe kell nézni a visszaélésekkel, a korrupciós vádakkal, nem lehet egy közösséget csupán pár ember alapján megítélni. Földesi Zoltán a térség, szűkebben Gyomaendrőd fejlődéséről beszélt. A szocialista politikus az Endrődi hídon, a gyomai vasútállomáson félig már megvalósuló beruházásokról, illetve a mezőgazdaságban felhasználható uniós forrásokról adott tájékoztatást. Saját kormányát „megfedve", mert ezeknek a fejlesztéseknek az átadása, majd csak a nyáron lesz esedékes.

fulopistvan_szilikatalin_foldesi.jpg (x)Fülöp István, az MSZP helyi szervezetének az elnöke, Szili Katalin és Földesi Zoltán a lakossági fórumon

Betöltés
2010-03-09 20:36   Utolsó módosítás: 2010-03-09 20:47

Hozzászólások (0) Szóljon hozzá ön is!

még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá ön is!



Ezt írja be: péntek

További játékok 249680 Ft értékben »
1 / 9 oldal
 
Cikkek

Legfrissebb Népszerű
Legújabb Vitatott

Hozzászólások
 
hirdetés
Juventus Rádió Imédia